ÍRJON ÜZENETET! (ha megadja e-mail címét is, szívesen válaszolunk)
Konfirmáltak Találkozója Kenesén
Május utolsó vasárnapján ünnepi istentiszteletre hívta a kenesei református gyülekezet a 10, 20, 30, 40, 50 és 60 évvel ezelőtt konfirmált hajdani ifjait.
A találkozón Németh Péter lelkész szolgált igehirdetéssel, és szólt Jézus és Péter vízen járásának története alapján életünk megtartó, megmentő kapcsolatairól emberekkel és Istennel. A megjelenteket ezután Vér Lászlóné köszöntötte szeretettel a helyi Nőszövetség nevében, hiszen az asszonytestvérek oroszlánrészt vállaltak a jubiláló konfirmáltak felkutatásában, meghívásában és az ünnepi alkalom megszervezésében.
Az úrasztalánál elhangzottak a valamikori konfirmáló lelkészek nevei (néhai Fáber Kovács Gyula és Kuti József, a jelenlevő Németh Gyula nyugalmazott esperes és Némethné Sz. Tóth Ildikó), majd évfolyamonként szólították ki az ünnepelteket, hogy átvegyék a Találkozóra készült emléklapokat. Az idősebb jubilálók szemében a meghatottság könnyei csillogtak, az ifjabbak vidám mosollyal köszöntötték egymást.
Az idén a kerek évfordulósok között a hajdani lelkészek számos leszármazottja szerepelt meghívottként: néhai Kuti József lelkipásztor fia, Kuti Géza, a Veszprémi Egyházmegye jelenlegi esperese, a néhai lelkész két unokája, ifj. Kuti József, szomódi református lelkész és Kuti Csaba Attila, valamint ifj. Németh Gyula, nyugalmazott esperes-lelkipásztorunk fia.
A hálaadó alkalom szeretetvendégséggel folytatódott a Gyülekezeti Házban, ahol a gazdagon terített asztal körül, a régi csoportképek nézegetése közben, vidám hangulatban, kötetlen beszélgetésekben lehettek együtt a gyülekezet egykori és mai tagjai. Kuti Géza esperes megható szavakkal emlékezett a hajdani társakról, és adott hálát a találkozás, együtt ünneplés lehetőségéért.
Némethné Sz. Tóth Ildikó
lelkipásztor
"Várom az URat, várja a lelkem, és bízom ígéretében." (Zsolt 130,5)