Balatonkenesei Református Egyházközség, 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 13. Tel/Fax. 88-481 348. E-mail: refkenese@gmail.com

Urnafalaink kalandos története

sarga1

Ha a képekre kattint, nagyobb méretben is megtekintheti őket!

Balatonkenese református temető urnafalA presbitérium régóta dédelgette azt a tervet, hogy a református temetőben urnafalakat készíttessen. Több variáció és helyszín is felmerült, míg végül a konkrét tervek elkészültek Stelcz Tamás tervező segítségével.

Az urnafalak megépítésére 2009. márciusában kötött szerződést a presbitérium a legkedvezőbb árajánlatot benyújtó Selley János sírköves vállalkozóval. A júliusban kiegészített megállapodás szerint három urnafal és három hozzátartozó pad elkészítését vállalta ősziBalatonkenese református temető urnafalátadással, legkésőbb halottak napjáig.

A munkálatok meg is kezdődtek 2009. júliusában, de aztán az ígéretes lendület igen hamar elfogyott. Balatonkenese református temető urnafalRengeteg telefonos sürgetés ellenére is heteken keresztül állt a munka, és sem a nyár végére, sem a halottak napjára nem készült el.

A tél elmúltával sem haladt a kivitelezés, ezért a presbitérium személyesen kérte számon a vállalkozót 2010 tavaszán egy presbiteri gyűlésen. Selley úr elismerte hibáját, és elfogadta azt a végső határidőt, ameddig végeznie kell a munkával, ellenkező esetben a megállapodás felbomlik.

Balatonkenese református temető urnafal2010. júliusában Balatonkenese református temető urnafal Selley készre jelentette a kivitelezést, a munka minősége azonban csapnivalóan rossz volt. A helyszíni szemlén a presbitérium hibalistát állított össze: A felragasztott burkolat több helyen lepotyogott, a fugázás repedezett, színe helyenként eltérő volt, a padok ülőlécein az élek nem voltak lekerekítve, stb. Ezek kijavítását kértük a vállalkozótól, de semmi nem történt, sem e-mail-re, sem telefonokra nem reagált.

Balatonkenese református temető urnafalAz érthetetlen időhúzást végül megelégelve a presbitérium döntése alapján 2010. októberében tértivevénnyel értesítettük ki: A munkát mással fogjuk kijavíttatni, és annak költségeit természetesen a még neki járó tartozásból fogjuk finanszírozni. Erre sem jött semmiféle válasz.

Mihelyt az időjárás lehetővé tette, a presbitérium megbízását elfogadva Tombor István vállalkozó fogott neki a javításoknak, amivel húsvétra (április 25) el is készült. Újraburkolták az egészet az előzővel össze sem hasonlítható, esztétikus minőségben. Balatonkenese református temető urnafalEgységes, sötétebb fugázással emelték ki a vöröskő burkolat színét. A padok oldalát kicsit megmagasítva szintén újraburkolták, és kijavították a fa ülőfelület hibáit is. Így most már igazán tetszetős látványt nyújt a temetőbe látogatóknak.

A május 3-i presbiteri gyűlésen a testület elfogadta és átvette a munkát. Az ünnepélyes átadásra a május 8-i vasárnapi istentisztelet után került sor a gyülekezet közösségében.

Balatonkenese református temető urnafalLegyen ez az Isten előtti megállás és elcsendesedés, valamint szeretteinkre való emlékezés méltó színtere!

Németh Péter
lelkész
(2011. május 10.)

Ide kattintva további képeket is megtekinthet!

 

Share  

"Várom az URat, várja a lelkem, és bízom ígéretében." (Zsolt 130,5)

Ha a képre kattint, nagyítva tekintheti azt meg!

sarga2

Nézzen körül a toronyból!

Kattintson a képre a jobb kilátásért...!

sarga2

Gyülekezeti karácsony 20112011. Szenteste. A templomi közös karácsonyon ismét hittanos gyermekek hozták közel a karácsony csodáját.

Presbiteri (gondnoki) eskü a református templombanMegválasztott tisztségviselőink eskütétele 2011. Advent 4. vasárnapján a templomban...

Kenesei Gyülekezet - 2011. KarácsonyGyülekezetünk ünnepi értesítője 2011. Karácsonyán. Visszatekintés, versek, 2011-es anyakönyvi bejegyzések. Pdf formátumban megtekinthető...

Cserépkályha átépítésEgy cserépkályha újjászületése. A képek lépésről lépésre bemutatják a nem mindennapi munkafolyamat egyes fázisait...

100 éves orgona - pezsgős koccintásA 100 éves orgonáért rendezett koncertsorozat lezárásaként pezsgős koccintásra került sor a Gyülekezeti házban 2011. augusztus 27-én. Tovább a képes beszámolóhoz...

További képek a fogadásról...

100 éves orgona Balatonkenese Református TemplomFogadjon örökbe egy orgonasípot!

Adományával a Balatonkenesei Református Templom 100 éves orgonájának felújítását támogatja!

A hangszerben 9 regiszterben összesen 540 síp teljesít szolgálatot. Tovább...

Képek: hittanverseny, konfirmáció, ifitalálkozó

Biciklitúra ZánkáraBiciklitúra a zánkai Várhegyre, 2011. aug. 9-11. Dacolva széllel és éjszakai hideggel, idén sem szakítottuk meg a szép hagyományt! Néhány kép a túráról...

Hittantábor Köveskálon 2011. július 4-9Nem nagy létszámban, de nagyon jó hangulatban telt az idei hittantábor Köveskálon 2011. július 4-9-ig. Néhány kép a táborról...

2011 Konfirmáció BalatonkeneseVIDEO - Konfirmáció 2011. június 5. Az ünnepségen 12 fiatal és 1 felnőtt tett fogadalmat...

Konfirmáció 2011 BalatonkeneseKonfirmáció 2011. június 5. Az ünnepségen 12 fiatal és 1 felnőtt tett fogadalmat. Néhány kép itt megtekinthető...

Konfirmáltak Találkozója, Balatonkenese, 2011Konfirmáltak Találkozója. 2011. május 22-én ünnepi istentiszteleten és az azt követő szeretetvendégségen köszöntöttük a jubilálókat. Képek...

Kelet-Balatoni Borrend adománya a 100 éves orgonáraA Kelet-Balatoni Borrend tagjainak önkéntes adományából támogatást nyújtottak a 100 éves orgona felújítására. Képes beszámoló...

100 éves kenesei orgona100 éves lett az orgonánk! Az évforduló kapcsán neves orgonaművészek látogatnak el hozzánk a nyári hónapokban. A koncertsorozat bevételei, felajánlott támogatások a hangszer felújítását segítik. Tovább...

Balatonkenese református temető urnafalElkészültek az első urnafalak a református temetőben. Egy rövid képes beszámoló a viszontagságos beruházásról...

Kenesei Gyülekezet 2011. HúsvétA "Kenesei Gyülekezet" c. ünnepi hírlevél. PDF formátumban letölthető ill. megtekinthető...

2011 Velünk focizó Isten

Karácsony este a templomban a gyermekek szolgálatávalNéhány kép a templomi karácsonyról: A gyermekek segítettek a felnőtteknek megérteni az isteni Gyermek titkát...

Karácsony este a református templombanKarácsony este a templomban a hittanos gyermekek szolgálatával. VIDEO...

Kenesei Gyülekezet - 2010. KarácsonyA gyülekezet 2010. évi karácsonyi hírlevele / PDF formátumban megtekinthető...

 

Hangulat-képek a kenesei református templomrólHangulat-képek a templomról. Szokatlan nézőpontok, különleges részletek... Érdemes megnézni!

Borlovag avatás 2010. szeptemberA Kelet-Balatoni Borrend megalakulásának egyéves évfordulóján 5 újabb borlovagot avattunk a református templomban. KÉPEK...

sarga2

KORÁBBI CIKKEK, BESZÁMOLÓK:

Konfirmáltak Találkozója (2010)

Tatay Sándor kiállítás (2010)

Globe Dental fogászati megnyitó (2010)

Adventi esték (2009)

Kelet-Balatoni Borrend megalakulása (2009)

Fáber Kovács Gyula hálaadó alkalom (2009)

Költőtalálkozó (2009)

 

 

© 2007 Református Egyházközség Balatonkenese.
Református Gyülekezet Balatonkenese