![]() |
![]() |
||||||
| Balatonkenesei Református Egyházközség, 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 13. Tel/Fax. 88-481 348. E-mail: refkenese@gmail.com | |||||||
történeti áttekintés
Honfoglalás kora: Kenese a honfoglalás előtt szláv település volt. Nevének jelentése: kenéz, úr. Első írásos emlék a Veszprém-völgyi apácák adományleveléből ismert, amelyben "Knésa" alakban szerepel. Kenese az Árpádok korában: 1009 körül István királyunk megerősíti a Veszprém-völgyi apácáknak a korábbi, Géza fejedelemtől kapott adománylevelét. A birtokok között Kenese ismét szerepel.
1297: Kenesén lévő Szent Mihály egyházáról tesznek említést a korabeli források. Ez a Tornyos hegyen (a mai Pékség fölötti dombon) állhatott, amit a hegy neve is bizonyít, valamint a temetőnek alkalmas terep is. A török időkben pusztul el, de temetőjét a XVIII. szd-ig használják. Kenese a török korban: 1532: A mohácsi csatavesztés után hat évvel itt tartják az országgyűlést Nádasdy Tamás vezetésével az ország rendjei. Céljuk, hogy a királyi országrészt egyetlen uralkodó alatt egyesítsék, nem valósulhatott meg. 1544: Kenesét is eléri a reformáció, amelyet Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes tanár indít el 1517-ben Wittenbergben. Dévai Bíró Mátyás, Luther tanítványa lett a Balaton-mellék reformátora. Kechety Márton veszprémi püspök és Bebek Imre fehérvári kanonok az ő hatására álltak a reformáció oldalára. 1552: A Veszprém-völgyi apácák Körmendre menekülnek a török elől, ahonnét nem térnek vissza többé. Birtokaikat várak ellátására rendelik. Kenese ekkor Palota vártartománya lesz. 1570: Pálffy Tamás palotai várnagy felrobbantatja a kenesei templomot, egy évre rá a kajárit is, mert a török erőddé akarta ezeket kiépíteni, itt a Balaton keleti végében. Az elpusztított templom nyilván a tornyos-hegyi lehetett. 1618: Kenese első ismert prédikátora Komjáty István, aki a szomszédos Máma faluból, a mai Balatonfűzfőről költözik át, feltehetőleg gyülekezetével együtt. A falvak összeköltözése ezidőben elég gyakori volt a török adóztatás egysége miatt. 1639: Kenesének új földesurai a jezsuiták lettek. A tiszta református falu gyülekezete az ellenreformációnak egyik közvetlen célpontja lett. „Quius regio, eius religio” – akié a föld, azé a vallás.
A török utáni idők: 1700: Templomunkat a jezsuiták császári zsoldos sereggel elfoglalják. Mozsonyi Márton prédikátort elűzik. A gyülekezet 7 éven át Papkeszire jár istentiszteletre, miközben temploma üresen, lelakatolva áll. 1707: Béri Balogh Ádám kuruc generális a kenesei Hosszú-mezőn legyőzi seregével a császári zsoldos sereget. A kurucokkal harcoló prédikátort, Mozsonyi Mártont visszahozzák gyülekezetébe. A templomot visszaadják prédikátorukkal együtt a hálás gyülekezetnek. Kenesének mindmáig élő Rákóczi-kultusza és hagyományápolása innét ered. 1709: A kurucok csillaga hanyatlóban: „Nagymajtényi síkon letörött a zászló…” (1711). Mozsonyi Márton prédikátornak ismét bujdosnia kell jezsuita földesurai elől. 1723: A kazettás mennyezet közepére szokás volt emlékfeliratot festeni virágkoszorúba foglalva. A mennyezet felirata a következő: „E SZENT HAJLÉKI MENNYEZET ISTEN DITSŐSÉGÉRE VALÓ FELEMELÉSÉBEN FORGOLÓDTAK NEVEZETESSEN EZEK: TÖRVÉNY BIRÓ: FORRÓ JÁNOS- Eskütt Bírák: GERENDI JÁNOS KÁNYA MÁRTON BABOLCSAI JÁNOS- KUN JÁNOS- SOMOGYI ISTVÁN-CSURGAI MÁRTON; KARÁTSONY IMRE; László János-Vég Gergelly és Szabó Péter. 1739: A toronynak a lőrések feletti részét felépítik romjaiból. A mai magasságra majd csak 1844-ben emelik fel. Az eddig csak falábakon álló harangok a toronyba kerülnek. 1748: A templommal szembeni Ó-parókiát elfoglalják a jezsuiták. Kenese kálvinista népe az érkező jezsuiták hírére zendülést kelt. A páterek szekerét az árokba akarják taszítani, csak az öregek bölcs tanácsa tartja vissza őket. A hagyomány szerint ennek az eseménynek emlékére állíttatták a jezsuiták az elfoglalt parókia kapuja mellé a prágai vértanúnak, Nepomuki Szent Jánosnak a szobrát. A gyülekezet prédikátorát, Zsákfai Nagy Istvánt elüldözik, a parókiába jezsuita pátert helyeznek. 1779: A jezsuita rendet a pápa kénytelen feloszlatni. A protestánsok felszabadulnak a rekatolizációs zaklatások alól. A türelmi rendelet (1781) utáni korszak: 1785: II. József császár, Kenese tiszta református lakosságát véglegesen megerősíti templomuk tulajdonjogában. A felszaporodott gyülekezet az árpád-kori szentély kibővítésével nagyobbítja meg ősei templomát. A bővített templom mennyezetére még egy koszorú kerül, melynek feliratába a császár emlékét is belefoglalják: 1806: A tornyot magasítják a mai ablakok párkányáig, majd a következő évben felkerül az első toronyóra is.
1834: Új parókiát épít a gyülekezet. Az 1748-ban elvett, a templommal átelleni prédikátorház helyett a jelenlegi funduson álló jobbágyházat veszi meg az egyházközség. Az elavult épületet 1834-ben lebontják, és helyére felépítik a Balaton-felvidék nemes ízlésű, népi-barokk stílusban fogant parókiális lakóházát. 1844: A tornyot a mai magasságra emelik fel, sisakját fazsindellyel fedik be. Mai méretei: falmagasság 18 m, toronysisak 9 m, összesen tehát 27 m, a csillaggal együtt 30 m. 1900: A toronysisak korhadó fazsindelyét bádogra cserélik, a mai formát ekkor veszi fel. A templomba vörösmárvány úrasztala és keresztelőkút készül. 1911: Megépül a jelenlegi orgona a pécsi Angster Orgonagyár munkájaként. 1921-24: Németh István püspököt a csehek kiutasítják Révkomáromból, és Kenese fogadja be. Trianon üldözött püspöke innen kormányozza a Dunántúli Egyházkerületet egészen haláláig. A II. világháborútól napjainkig: 1945: A II. világháború pusztításait kijavítja a gyülekezet. Az úrasztala törött lapjának egyik darabján a kenesei prédikátorok névsora olvasható a szószék feljáró mellett. 1975: A templom tetőzetét, cserépfödémét cserélni kell. Az új födém műemlék palából készült el. 1985: A földrengés komoly károkat okozott az épületekben. A torony csillaga és gömbje lezuhant, a falak megrepedeztek. Helyreállításuk, még abban az évben megtörtént. 1993: Új parókia épül a hátsó udvarban. A régi parókia 160 évig szolgált 10 lelkésznemzedéket. A felújítás után gyülekezeti házként működik. 1996: Templomunk restaurálása a külső vakolat cseréjével, új északi ablakokkal, a déli alsó kerek ablakok visszaállításával. Belül a legrégibb, északi padsorok szanálásával és a megmaradók átrendezésével a padsorok körüljárhatóvá váltak. A padok elektromos fűtése elkészült. A parókia kapuja visszanyerte az eredeti, XIX. századi kapuívét. 2000: A gyülekezeti ház falszigetelése, valamint az első, boltíves helységek belső felújítása megtörtént. 2004-2005: A Gyülekezeti ház födémcseréje során az 1938-ban kapott palatetőt piros cserépzsindely váltotta fel. Az épület teljes külső vakolatcseréjével az eredeti szépségét, méltóságát nyerte vissza. A hátsó, lapos mennyezetű helyiségek összevonásával egy nagyobb termet valamint vizesblokkot kapott az épület. A gyülekezeti terem visszanyerte az eredeti „parasztmennyezet” jellegét. Új nyílászárók készültek az eredetiek mintájára. A folyosó és a külső járda téglaburkolata is az épület népi barokk stílusához illeszkedik. (Összeállította: Németh Gyula nyug. esperes-lelkész) |
tárgyi emlékeinka múltunkról mesélnek
Ha a képekre kattint, külön ablakban felnagyítva tekintheti meg őket...
A torony a jellegzetes saroktámpillérekkel és lőrésekkel, az akarattyai Rákóczi-szilfa megmaradt ágával Cserépkorsó 1749-ből, amit az úrvacsoránál használtak. "Csináltatott Vég János uram Törvény Biro és Sáffói (=Zsákfai) uram Prédikátor idejébe 1749" Úrvacsorai ónkancsó, 1775 Az ismert kenesei református prédikátorok névsora az egykori úrasztala márványába vésve A jelenlegi középső harang 1741-ben öntetett. Úrasztali terítő, 1781 Ma is használatban lévő úrvacsorai kelyheinket Debrecenben készíttették 1781-ben Az "Inventárium" első oldala, melyben a gyülekezet történetével kapcsolatos adatokat gyűjtött össze Kóczán Lajos lelkész 1823-tól Az ún. "kis mátricula", a gyülekezet első anyakönyve, mely 1744-től tartalmazza az itt megkeresztelt, a házasságot kötött, és az eltemetett kenesei reformátusokat. "A Kenesei Reformáta Szent Ekklésiának Mátriculája mellybenn feltaláltatnak a Születtetteknek, Meghóltaknak és a Házassági Életre öszve eskettetteknek Neveik az 1744-ik Esztendőtől fogva..." |
||||||
| © 2007 Református Egyházközség Balatonkenese. | |||||||
